2015. április 13., hétfő

Helyedbe lép - női sorsok a filmművészetben



A film utáni beszélgetésnek három vendége volt: Gát Anna dramaturg, Vincze Teréz filmkritikus és Bíró László pszichológus. Az első benyomások megosztásakor ez utóbbi találta azt mondani, hogy abszolút nem tudott kapcsolódni a filmhez, mert ebben egy normális mondat nem hangzott el, és minden szereplője személyiségzavaros: nem mutatnak például kötődést és érzelmeket. Mire a két női résztvevő elkezdte neki magyarázni a film társadalmi hátterét. A pszichológus visszakozott: ja, ő nem foglalkozott a társadalmi közeggel, csak a szereplők pszichológiájával, és magából indult ki: pl. ő elképzelhetetlennek tartaná, hogy ne érezzen empátiát egy olyan helyzetben, amiben a film egyik hősnője láthatóan nem érzett.

Mondjuk azt már önmagában is elég gáznak tartom, hogy egy pszichológus a saját reakcióiból indul ki és patologikusnak bélyegzi a másmilyeneket. Az is érdekelne, hogy klinikai pszichológusként vajon hogyan tudja kezelni az érzelmeket és kötődést nem mutató klienseit (mert ilyet bőven látni Magyarországon is), ha egy szimpla filmen is kiakad ilyesmik miatt. Sokkal aggasztóbbnak találom viszont azt a hozzáállását, hogy ő nem foglalkozik a társadalmi közeggel. Egyrészt ő maga is felhozta az Éva lányai című könyvet (valószínűleg önigazolásként, hogy ő igenis olvasott nőkkel foglalkozó szakirodalmat – nyilván nem tudja, hogy ilyesmiből több is van) és megállapította, hogy annak alapján az elmúlt korok emberei mind személyiségzavarosok voltak; ebből azonban nem jutott el arra a következtetésre, hogy a személyiségzavar kulturálisan meghatározott fogalom (és a jelek szerint Thomas Szaszt vagy Foucault-t se olvasta, akik erre már korábban rájöttek). Másrészt az etnocentrizmusa praktikus szempontból is probléma, ugyanis Magyarország multikulturális társadalom (akár szeretjük, akár nem). Semmi nem biztosítja, hogy Bíró László egy nap nem találkozik szembe egy muszlim, kínai vagy netán pont koreai klienssel, és akkor bizony komoly károkat okozhat, ha nem veszi figyelembe az illető kulturális hátterét. Na meg a magyarok sem annyira egyformák, mint ahogy az ő budapesti értelmiségi nézőpontjából látja. A két másik résztvevő célzott rá, hogy több párhuzam lelhető fel a film és saját országunk elnyomottai között. Hogy csak egy példát mondjak: én személyesen találkoztam olyan emberrel, akinek béranyától lett gyereke (attól, hogy illegális, még sokan csinálják), és ő is ki volt akadva azon, hogy a béranya nem vigyázott eléggé az egészségére és ezzel az ő gyerekét veszélyeztette – vagyis ugyanúgy tárgyiasította, csak egy konténernek tekintette a nő testét, mint a filmbéli meddő asszony.

Egy hónapon belül most voltam másodszor olyan beszélgetésen, ahol a meghívott pszichológus az általa mondott hülyeségekkel saját szakmáját járatta le. Én konkrétan ismerek normális pszichológusokat is (ha nem is túl sokat), tehát tudom, hogy léteznek. Az a közönség viszont, aki csak ilyen beszélgetéseken találkozik velük, könnyen elkönyvelheti magában, hogy mind ilyenek, és nem fog segítséget kérni, amikor tényleg szüksége lesz rá. Úgyhogy a különböző beszélgetések szervezőit ezúton megkérném: válogassák meg, melyik pszichológust hívják meg vendégnek, a társadalom lelki egészsége érdekében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése